Burkoló árak

Amennyiben Ön is lakásfelújítás előtt áll vagy netán új otthonának helyiségeit kívánja leburkoltatni, ne csak a burkolatokat válassza meg körültekintően, hiszen nem elegendő alapos utánajárás után kiválasztani az esztétikai és minőségi elvárásainak megfelelő burkoló anyagokat, lelkiismeretes, igényes burkolási munka nélkül a burkolás nem lesz esztétikus, ráadásul annak élettartama sem lesz hosszú. 

Manapság a kereskedelmi kínálat bőséges burkolóanyag választékkal kényezteti az érdeklődőket. 

Természetesen több árkategória közül is lehet válogatni. Amint az általános érvényű, a minőséget mindig meg kell fizetni, ez éppúgy érvényes a burkolóanyagok vonatkozásában is. Ügyfeleim felkérésének megfelelően, szívesen állok rendelkezésre a megfelelő burkolóanyagok kiválasztásában is.

Egy lakásfelújítás esetében a burkolási munka elvégzése több fázisból is áll, melyeket ugyanolyan odafigyeléssel kell kivitelezni. Ez érinti az elő- és utómunkálatok elvégzését egyaránt. A kiválasztott burkolóanyagoknak sérülésmentesen kell megérkezniük az adott helyszínre. Abban az esetben, ha Ön engem bíz meg a burkoló-, és segédanyagok beszerzésével, nem csak időt és energiát takaríthat meg magának, de természetesen a szakszerű szállításról is gondoskodom.

A meglévő burkolatok eltávolítását követően megfelelően előkészítem az új burkolóanyag számára a burkolási felületet, mely magában foglalja a munkaterület alapos megtisztítását, valamint a kiegyenlítő réteg felvitelét, hiszen csak abban az esetben lesz kifogástalan az új burkolat minősége, amennyiben minden szempontból szakszerűen elő van készítve a burkolandó felület. Természetesen a burkoláshoz felhasznált segédanyagok minőségét is úgy választom meg, hogy a leburkolt felület úgy esztétikailag, mint a minőséget tekintve megfelelő legyen.

A burkoló árak tekintetében, amint az a fenti leírásból is kitűnik, több szempontot is figyelembe kell venni. A burkoló árak többek között függnek a kiválasztott burkoló anyagok fajtájától és árától, valamint a burkolási segédanyagok minőségétől és árától. A burkoló árak meghatározó tényezője még, hogy beszerzéssel együtt, illetve anélkül történik a burkolás.

Számomra az alkotás öröme a legfontosabb, és azon dolgozom a mindennapokban, hogy munkáim évtizedekig örömet szerezzenek megrendelőimnek.

Egyidejűleg mindig csak egy megbízást vállalok, és addig nem kezdek új projektbe, amíg a korábbi teljesen be nem fejeződik. Ez garantálja, hogy a munka pontosan a megállapodott minőségben kerüljön átadásra.

Szeretné felújítani otthona burkolatát? Házépítés előtt áll? A Korrekt Mester segít Önnek megvalósítani elképzeléseit. Kérjen ajánlatot, és helyszíni kiszállást Budapesten és Pest megyében!

Szakemberként elkötelezett vagyok abban, hogy egyedi az Ön igényeit közösen, a legmagasabb minőségben valósítsuk meg. Forduljon hozzám bizalommal, és találjuk meg közösen az Ön számára legmegfelelőbb burkolati megoldást!

Elérhetőségeink

+36 30 850 9584

Telefonszámunk

Budapest,
Pest megye

Vállalási területünk

Ajánlatkérés

Kérjen ajánlatot vagy egyeztessen időpontot helyszíni felmérésre!

+36 30 850 9584

vagy info@korrektmester.hu

Fürdőszoba burkolás és felújítás

Kültéri és beltéri burkolás

Szeretjük a kihívásokat!

Válogasson munkáink közül!

Győződjön meg Ön is munkám minőségéről!

Rólunk mondták

Megbízóink visszajelzései

Büszkeséggel tölt el, hogy korábbi megrendelőim elégedettek munkám minőségével. Fontosnak tartom, hogy olyat alkothassak, mely évtizedekig szolgálja megrendelőimet. Garanciát vállalok mind az ügyfelek elégedettségéért, mind a munkám minőségéért. Győződjön meg erről Ön is!

Lorem ipsum

Összeszedtük és megválaszoltuk a leggyakrabban felmerülő kérdéseket a burkolással kapcsolatban.

A burkolás, mint építőipari szakmunka vonatkozhat a padlók vagy éppen a falak burkolására is. Attól függően, hogy az említett két felület közül melyiket szükséges burkolni, különböző burkoló anyagok jöhetnek szóba. 

Mivel a burkolási munka szakértelmet követel, nem ajánlatos szaktudás hiányában a házilagos kivitelezéssel kockáztatni sem az esztétikai megjelenést, sem pedig a burkolattal ellátott felület élettartamát. Függően attól, hogy a burkolást milyen jelleggel kell megvalósítani, lásd higiénia, praktikum vagy esztétikum, változhat a kivitelezés technikája, sőt egyes esetekben szükség lehet speciális eszközökre is. Szaktudásommal, több éves gyakorlatommal, valamint minőségi munkavégzéssel minden esetben azon vagyok, hogy a legmegfelelőbb anyagok és technikák felhasználásával végezzem el az adott munkát. A burkoló árak 2024. évben is több tényezőtől függnek. 

Amennyiben Ön is burkoltatni szeretne otthonában, kérem, vegye fel velem a kapcsolatot, egyeztessünk egy időpontot  a helyszíni felmérésre, melynek során nem csak az elvégzésre váró burkoló munkát mérem fel, hanem készséggel állok rendelkezésre a burkolás kapcsán felmerülő összes kérdés megválaszolásában is. Abban az esetben, ha nincs konkrét elképzelése, illetőleg segítségre van szüksége a megfelelő burkoló anyagok kiválasztásához, tapasztalt szakemberként garantáltan hasznos tanácsokat tudok adni az Ön számára. A burkoló árak 2024. évben az előzetes egyeztetésnek megfelelően, valamint az Ön igényei szerint, tartalmazzák a burkolóanyagok és a burkoláshoz szükséges segédanyagok árát. 

A burkoló árak 2024. évben, – amennyiben Ön úgy kívánja -, magában foglalják a burkoló anyagok szakszerű helyszínre történő leszállításának költségét is. Az előzetes megállapodás értelmében a burkoló árak 2024. évben az előző burkolat bontása során keletkezett sitt- és törmelék anyagok elszállítását is tartalmazzák.

Az előző két bekezdésben már említést tettem arról, hogy a burkoló négyzetméter árak tekintetében milyen tényezők játszhatnak szerepet. A burkolás, mint olyan, több munkafolyamatot felölelő építőipari szakmunka. Ha például az Ön otthonának felújítása kapcsán van szükség burkolási munkák kivitelezésére, a burkoló anyagok fajtájának kiválasztásában is szívesen segítek Önnek, azonban egy előzetes helyszíni felmérés mindenképpen szükséges, hogy teljes egészében fel tudjam mérni az elvégzésre váró burkolási munkát. Az Önnel egyeztetett időpontban pontosan érkezem az Ön otthonába, pontról-pontra felmérem a kivitelezendő munkát és az Ön és családja igényeit. A helyszíni szemle során tájékozódom a burkolási- és segédanyagok beszerzésének módját illetően is. A burkolási anyagok beszerzésében éppúgy rendelkezésre állok, mint a burkolási munkák elvégzését követő sitt elszállítását illetően is. A burkoló négyzetméter árak alakulását a helyszínen pontosan egyeztetem Önnel. A burkoló négyzetméter árak korrekt módon történő kiszámításáért magam kezeskedem.

Amennyiben Önnek megfelelőek az általam kiszámított burkoló négyzetméter árak, megkötjük az egyezséget, melynek értelmében megállapodunk a burkolási munkák megkezdésének és befejezésének határidejében is. Biztosítom Önt, hogy a megbeszélteknek megfelelően, az előre egyeztett időpontban felkészülten megjelenek a helyszínen és az Ön igényeit szem előtt tartva szakszerűen elvégzem a rám bízott feladatot.

Burkoló árak Budapest területén az előzetes helyszíni felmérés során kerülnek kialakításra. 

A burkoló árak Budapest és peremkerületeiben minden esetben az adott munka elvégzéséhez igazodnak. A burkoló árak Budapest és vonzáskörzetében tartalmazzák a burkolási munkákat végző szakember munkadíját, valamint az előzetes megállapodásnak megfelelően a burkolási anyagokat, valamint a munka elvégzéséhez szükséges burkolási segédanyagokat is. Amennyiben a Megrendelő úgy kívánja, a burkoló árak Budapest területén magukban foglalják a törmelék anyagok elszállítását is. A burkolási munkák több munkafázisból állnak, melyek elvégzésének módja attól is függ, hogy egy újonnan épülő ingatlan burkolási munkáiról van-e szó vagy pedig egy meglévő burkolatot kell eltávolítani és annak helyére egy új burkolatot elhelyezni. Amennyiben az utóbbi, azaz egy meglévő burkolat felújítási munkáinak elvégzése vár kivitelezésre, abban az esetben először is el kell távolítani a meglévő burkolatot, alaposan meg kell tisztogatni a burkolásra váró felületet. A következő lépésben el kell végezni az adott felület kiegyenlítését. Amennyiben a burkolásra váró felület megfelelő módon kerül előkészítésre, következik a szakszerű burkolás elvégzése. 

A burkolás minden egyes munkafázisa megfelelő szaktudást igényel. Ne kísérelje meg Ön se megfelelő szakértelem nélkül a burkolási munkák elvégzését, mert azzal esetlegesen csak plusz költségek kifizetését idézheti elő, például azzal, hogy az esztétikai megjelenés kívánnivalókat hagy maga után vagy esetlegesen nem lesz tartós az elhelyezett burkolat és idő előtt el kell távolítani.

Ajánlatkérés

Kérjen ajánlatot vagy egyeztessen időpontot helyszíni felmérésre!

+36 30 850 9584

vagy info@korrektmester.hu

Blog

Híreink, cikkeink
naprakészen

Építészeti újdonságok

Fedezze fel a legfrissebb építészeti trendeket és innovációkat!

Építőipari
tippek

Ismerje meg a legújabb és leghatékonyabb építőipari praktikákat!

Hírek a nagyvilágból

Kövesse nyomon a legfrissebb építőipari híreket és fejleményeket!

Tippek, trükkök

Cikkeink között megtalálhatók  éppen aktuális trendeknek megfelelő kollekciók és örökzöld alapvetések is. 

Bár vannak szakmai alapvetések, ám ezek igazodási pontként szolgálnak. Minden munka-, helyiség- és Megbízó egyedi esetet jelent. Nem csak a profeszionális kivitelezést tekintjük feladatunknak, hanem a közös ötletelést, tervezést is, ezért hoztuk létre blogunkat, ahol hasznos információkat, érdekességeket gyűjtünk munkánk során. 

Kádbeállítás, kádfalazás

Sajnos sokszor tapasztalom , hogy a kádbeállítás során a vízszerelők nem fixálják megfelelően a kádat. Egy kádat úgy kell beállítani , hogy véletlenül se mozduljon meg , ha bele vagy a belső és s két külső oldalára állunk.Ezt a stabilitást csak a kádlábak felszerelésével nem

Burkolás

Téglalap alakú padlólapok lerakása  a leggyakrabban  kötésben vagy eltolással történik. Nagyon fontos a burkolat megfelelő minősége , pontossága illetve a síksága. A padlólapok és csempék többsége domború és homorú, ebből kifolyólag nem sík. Pedig első osztályú  munkát,  csak méret pontos ,  sík lapokkal lehet végezni.